1962 júliusában egy indián család érkezik Kanadából a Maine állambeli áfonyaföldekre idénymunkára. Pár héttel később a négyéves Ruthie-nak nyoma vész. Utoljára a hatéves bátyja, Joe látta, amint a mező szélén üldögél a kedvenc kövén. A fiút évekig marcangolja a bűntudat, amiért nem figyelt eléggé a húgára.
Esszéket, cikkeket, visszaemlékezéseket, novellákat és verseket, amelyek mindegyike tükrözi az írónő bensőséges kapcsolatát az ünneppel. Van köztük a saját gyermekkori karácsonyaira visszatekintő keserédes, vagy épp elmélyült emlékezés (Egy doboz fű Melindának; A vizibornyú), a csendes, önfeláldozó szeretet oltárára helyezett mécses (Nenő), a saját lelkiismeretébe tett utazás (Első levél Piroskának), elmélkedések a családi kötelékekben rejlő felelősségről (A családról; Mikor kapar a farkas), a harmadik rész pedig a karácsonyt, mint szentséget megéneklő írásoké.
A kötet első része a Magasság és mélység adventi-karácsonyi időszakra szóló szentírási elmélkedéseit tartalmazza egy-egy hozzájuk kapcsolódó személyes imádsággal, második és harmadik része pedig közösségi és egyéni imádságokat kínál az adventi gyertyagyújtástól a vízkereszti ház szent élésig.
Minden évben eljön az a várva várt nap, amelynek éjszakáján minden imádságot külön angyal visz fel a csillagokig. Ilyenkor ,,nem kell a jó Istennek virrasztania, mert ezen az éjszakán az emberek is jók. Nem történik semmi baj, semmi rossz. Bizony, még a gyerek is eljöhet közibük."
Az ünnepvárás időtlen hangulatát klasszikus magyar íróink, köztük Fekete István, Illyés Gyula, Jankovics Marcell, Márai Sándor és Móricz Zsigmond írásai teremtik meg. Szavaik aranyszínű szálakkal vonják be a hajdani emlékképeket, és felerősítik az ünnep fényének örök ragyogását.
Az ünnepek ünnepére szánt kötet szüleink, nagyszüleink karácsonyainak világát idézi meg. Ezúttal a magyar és a világirodalom nosztalgikus, békebeli hangulatú novelláiból válogatott a szerkesztő, Papp Sándor Zsigmond.
A kötetbe bekerültek többek között Andersen, Csehov, Dosztojevszkij, Rilke, Gion Nándor és Erdős Virág művei.
Az 1960-as évek elején, egy kis normandiai falut, Veules-les-Roses-t izgalmas hír hozza lázba: válasz érkezik a gyerekek Mikulásnak írt leveleire.
A háttérben Magdeleine, a postáskisasszony áll, aki szeretné megajándékozni a gyerekeket, ezért a posta szabályzatát megszegve, felbontja az általuk írt leveleket. A megrendítő titkok és igazságtalanságok, amelyekről ezekben olvas, arra indítják, hogy megpróbálja jobb hellyé változtatni a világot.
Csakhogy sokaknak ez nem tetszik...
Hamarosan itt a karácsony, és esik a hó, sőt szakad. A yorkshire-i lápvidék mélyén megbújó kicsiny falu fogadójában hat idegent fúj össze a szél, akiknek itt kell meghúzódniuk a hóvihar végéig.
Mary már négy éve igyekszik rávenni a főnökét, Jacket, hogy észrevegye őt, de Jack csak a hatékony személyi asszisztenst látja benne. Vajon az, hogy egy fedél alá kényszerültek, megadja a rég várt esélyt Marynek?
Tomboló hóviharok, veszélyes ajándékok, méreg a portóiban és egy váratlan látogató... Ezekben az advent és újév között játszódó novellákban Agatha Christie minden híres nyomozójával találkozhatunk. Miss Marple egy gyógyszállóban tölti a karácsonyt, Hercule Poirot vidéken, Parker Pyne Mallorcán, Mr. Quin és Mr. Satterthwaite egy kastélyban, Tommy és Tuppence pedig egy vidéki fogadóban - a nyomukban pedig ott jár a halál...
Ez a könyv utazási iroda. Egy pillanat alatt szentföldi élménytúrára röpíti az embert, ki se kell mozdulni a fotelből. Ez a könyv szerepjáték. Mi leszel, ha nagy leszel? Halász, hóhér, próféta, helytartó, keresztraktáros? Az olvasó talpát csiklandozza a Genezáreti-tó frissessége, ráfröccsen a Megváltó vére, felnyög a kereszt súlya alatt, elfordul a meztelen Noé láttán, várja a halottszállítókat, akik elviszik Ábel testét. Ez a könyv szabadulószoba. Jézus örömhíre süvítve közeledik, érezzük az illatát, a sebességét, az örömét, hirtelen kijutunk a napfényre, felujjongunk, halleluja!
A történelem észrevétlenül elszabadul, tör-zúz, mint egy őrjöngő vad, barátságokat, szerelmeket tapos el, tudatlan gyermekeket csapkod a kőfalakhoz. Vajon hogyan lehetne megállítani? Az ember fegyvertelen, gyönge és ügyetlen, s ha a ragadozó letépi róla a ruhát is, szégyenkezik, amíg él. Kivéve, ha nem bír semmivel, s meztelenül, teljesen átlátszóan áll az útjába: ez vagyok, rajtam kívül senki sincs, aki ki tudná mondani a szabadság és az emberi méltóság legtisztább mondatait.