Pozsonyi béke
1271. július 2-án kötött békét Pozsonyban V. István magyar és II. Ottokár cseh király, a szláv állam történetének egyik legnagyobb formátumú uralkodója. A status quót rögzítő egyezmény biztosította István számára a Magyarország feletti egyeduralmat, ugyanakkor az Árpád-házi uralkodónak végleg le kellett mondania arról, hogy a Babenberg-örökség osztrák tartományaiból részt szerezzen magának.
II. Frigyes (ur. 1230-1246), az utolsó Babenberg-herceg 1246-ban, a IV. Béla (ur. 1235-1270) ellen vívott Lajta menti csatában életét vesztette, aminek következtében kihalt a hercegi dinasztia is, mely a Csehországtól Adriáig terjedő osztrák tartományokat birtokolta. A következő évtizedekben Magyarország és a II. Ottokár (ur. 1253-1278) alatt felemelkedő Cseh Királyság számos háborút vívott ezekért a területekért, melyek zömmel a szláv uralkodó sikerét hozták. V. István (ur. 1270-1272) ezen küzdelmek során már 1258-ban szembekerült Ottokárral, ugyanis Béla őt bízta meg a magyar kézen lévő stájer tartomány kormányzásával. A trónörököst a cseh hadak két év után végül elűzték birtokairól.
Ezzel a két ország háborúja véget ért, miközben az Árpádok veresége belviszályt támasztott: a forrófejű István ugyanis királyi hatalmat követelt magának, és fegyverrel támadt Béla ellen, hogy kikényszerítse apjánál az ország keleti felének átadását. Az idősödő király végül teljesítette fia kívánságát, így a herceg 1261 után mint szuverén uralkodó kormányozta a Dunától keletre fekvő területeket, önállóságot szerezve a háború és béke kérdéseiben is. A megosztott országban két pártra szakadtak a bárók is, tehát az ellentétek IV. Béla 1270-ben bekövetkező halála után sem csillapodtak: apja hívei közül sokan elutasították István uralkodását, és ebben a helyzetben természetesen Ottokár pártfogását keresték először.
Az 1271. évi cseh–magyar viszály azután robbant ki, hogy V. István nővére, Anna magához vette IV. Béla kincseit, és azokkal II. Ottokárnál keresett magának menedéket. Az új magyar uralkodó tárgyalásra hívta a cseh királyt, aki októberben ígéretet is tett a jogos tulajdon visszajuttatására, és kétéves fegyverszünetet ajánlott Istvánnak. A pozsonyi megegyezést követően azonban a – két ország határán birtokokkal rendelkező – Kőszegi família rablóhadjáratot indított a Dunántúlra, mely során számos várost kifosztottak, és felégettek. Mivel a bárói család közismerten Ottokár pártján állt, István úgy vélte, hogy ezzel maguk a csehek sértették meg az októberi megállapodás betűit, ezért kun és magyar csapatokat küldött a morva és osztrák tartományokba, ahol azok a Kőszegiekhez hasonló pusztítást vittek végbe.
A háború küszöbön állt, miközben a felek egymást vádolták hitszegéssel; Ottokár aztán 1271 márciusára erős hadat toborzott, majd a Morvamezőről megindult Magyarország felé, miközben II. András fiát (ur. 1205-1235), a Velencében élő Utószülött Istvánt léptette fel trónkövetelőként István ellenében. A cseh erők átkeltek a Morva, majd a Duna folyón, lerombolták Moson várát, és a Rábcánál találkoztak István király hadaival, akit a kunok mellett a bolgár és szerb szövetségesek is támogattak. Premysl Ottokár, hogy bekerítse a magyarokat, csellel visszavonulást színlelt, haditerve azonban balul sült el, és a rárohanó könnyűlovas egységek egészen Kapuvárig kergették seregét. A cseh uralkodó Bécsbe menekült, majd békét kért, mivel V. István csapatai ismét birodalmát pusztították.
A háborús viszály két főszereplője a békéről szóló egyezményt 1271. július 2-án, a cseh–magyar határ közelében fekvő Pozsony várában írta alá. Bár István a tavaszi háborúban teljes győzelmet aratott, tisztában volt azzal, hogy Ottokár birodalma komoly erőt képvisel vele szemben, ezért enyhe feltételeket ajánlott ellenfelének: lemondott az Anna hercegnő által ellopott kincsekről, és a Magyarországtól nyugatra fekvő osztrák tartományokkal kapcsolatos jogigényekről is. Cserében a cseh király megvonta támogatását a trónkövetelő István hercegtől, és megígérte az V. Istvánhoz hűtlen urak – főként a Kőszegiek – kiadását. A magyar uralkodó számára tehát a béke elsősorban belpolitikai előnyöket hozott, hiszen Ottokár hozzájárult az Istvánnal szemben álló párt letöréséhez.
A pozsonyi béke pozitívumait azonban az Árpád-házi király nem sokáig élvezhette: a következő évben – miközben elrabolt fiát, Lászlót próbálta kiszabadítani – ugyanis súlyosan megbetegedett, és 1272 augusztusában életét vesztette. A szerződés másik aláírójának, Ottokárnak a szerencséje sem bizonyult tartósnak: császári ambícióinak Habsburg Rudolf (ur. 1273-1291) éppen a magyar IV. László (ur. 1272-1290) segítségével vetett gátat, a cseh király számára végzetesnek bizonyuló 1278-as morvamezei ütközetben.
Szerző: Tarján M. Tamás
Forrás: Rubicon
