Sigrid Undset 1928-ban irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett regénytrilógiája a 14. századi Norvégiában, a lovagkor széthulló eszmei és erkölcsi örökségének hátterén rajzolja meg egy nővé érő fiatal lány történetét. A trilógia első kötetében a lángoló szerelem és a szülőknek való engedelmesség között őrlődő Kristin maga veszi kezébe a sorsát, és a végsőkig vállalja önsorsrontó döntései következményeit.
Nagyon különbözőek vagyunk, így egy-egy közösséghez eltérő indítékból csatlakozunk: egyesek a feladatok megoldása céljából, mások kapcsolatokat kívánnak építeni, megint mások talán befolyásra akarnak szert tenni.
A helyszín ezúttal is Saint Kilda, akárcsak a sorozat első könyve, Az utolsó nyár esetében. Mhairi férjet keres, de mire megtalálja a jövendőbelit, és sor kerül az eljegyzésre, beleszeret egy másik férfiba.
Úgy tűnik, mindennek vége, hiszen Mhairi tisztában van vele, hogy választottja nem lehet az övé. A szerelmesek mégis néhány havi haladékot kapnak, élvezhetik lopott óráikat. De aztán könyörtelenül elérkezik a nyár vége.
Szaba még kisgyerek, amikor bátyjával, Szandróval, és édesapjával, Iraklival elmenekül a háború elől, amely a volt szovjet köztársaságban, Grúziában dúl. A csonka család Angliában kap menedéket. Húsz évvel később a három férfi még mindig képtelen megbékélni a múlttal, a hátrahagyott helyek és emberek kísértik őket. Irakli úgy dönt, hogy hazautazik: visszahúzza elhunyt felesége emléke és a pusztulófélben is gyönyörű szülőföld. A megérkezése után hetekkel azonban nyomtalanul eltűnik. Szandó apja felkutatására indul, de hamarosan felőle sem érkezik több hír.
Ennek a könyvnek nyolcmilliárd ember a szereplője, köztük két töritanár, három színésznő, három magyartanárnő, két pszichológus, egy sátoraljaújhelyi könyvtáros és maga az elbeszélő is, meg persze egy csomó aranyos kis háziállat. Egy regény, amelyben történetek adják át a stafétát újabb történeteknek. Épp úgy, ahogyan felkapjuk az idős néni csomagját a lépcsőházban, hogy innét mi cipeljük fel az emeletre.
Annie Ernaux legsikeresebb és legjelentősebb könyve a múlt évszázad második felének Franciaországát eleveníti fel, a második világháború végétől, a szerző kisgyerekkorától 2006-ig, Nicolas Sarkozy felemelkedéséig, amikor Ernaux már elvált nő és két felnőtt fiú anyja. Az Évek afféle kollektív, személytelen önéletrajz, amelyben az egyéni tapasztalatok mélyen a társadalmi tapasztalatokba ágyazódnak, s amelyet egy egész generáció magáénak érezhet.
Lucanus avagy Lukács. Az Evangélisták közül ő az egyetlen, aki nem zsidó. Soha nem találkozott Jézussal. Mindazt, amit meggyőző erővel, de visszafogott módon az Evangéliumában rögzít, elmondásból - szemtanúk, Jézus anyja, Mária és az Apostolok és a tanítványok beszámolójából - gyűjtötte össze. A keresztre feszítés után alig egy évvel lép először Izrael földjére. Mégis, valójában a kereszténység egyik legnagyobb hirdetője válik belőle. Hasonlóan az utóbb Népek Apostolának nevezett Tarzuszi Pálhoz, ő is abban hitt, hogy Urunk nem csak a zsidókhoz jött el, hanem minden néphez.
A visszaadott lány és a Halásznegyed szerzőjétől
Jeanie és Julius ötvenegy éves, és még mindig édesanyjukkal, Dottal élnek egy kis angol faluban. A ház, ahol egész életükben laktak, az egyetlen védelmük az őket körülvevő modernizálódó világgal szemben. A négy fal közt zenélnek, a kertben pedig mindent megtermelnek, ami a túléléshez szükséges. Egy kívülálló szemében ez a ház szegényesnek tűnhet, számukra viszont az otthon. Ám amikor Dot váratlanul meghal, gondosan felépített világuk darabjaira hullik. A kis ház, amit mindennél jobban szerettek, és a biztonság, amit a hely nyújtott számukra, semmivé lesz.
A férfi szerint minden előre meg van írva
A nő szerint minden megírandó
Hat hónappal ezelőtt, 2010. április 12-én hároméves kislányomat, Carrie Conwayt elrabolták, miközben bújócskáztunk a Williamsburgben található lakásomban.