Könyvajánló
Charles Martin: A víz őrzője

Gyűjteményvezetőként úgy érzem, talán vannak bizonyos előjogaim. Általában a kollégáim között, illetve van, hogy olvasóink között is már előre megy a versengés, hogy az új könyvek közül kié melyik legyen, ki melyikre csaphat le először. Mivel én rendelem a könyveket a tavalyi év utolsó könyvrendeléseiknél elsőként „vetődtem rá” és mondtam, hogy na most ezt én szeretném. A téli szünetben készültem elolvasni Charles Martin legújabb, magyar nyelvre lefordított könyvét. Az elmúlt években talán szinte az összeset az eddig megjelent 13-at elolvastam. Felettébb ritkán válogatok a könyvtár állományából, mert a krimiket, vagy a merészebb romantikusabb írásokat részesítem előnyben, ami nálunk nem igazán gyűjtőkör. De akkor most miért is szeretem ennek a fiatal amerikai írónak a műveit annyire, hogy szinte a könyv befejezését követően azonnal billentyűt ragadok és mindenki figyelmébe ajánlom? Talán az általa írt regények pont azok, amelyeket utána filmen is szívesen megnézne az ember. Ez jutott először eszembe a könyv befejezésekor. Mivel csodálatosan van bonyolítva a történet és igazán a végére sem marad elvarratlan szál, egy jól megválogatott színészi gárdával igazán élvezetes film készülhetne belőle. Bevallom mikor az első oldalakat olvastam, többször le kellett tennem, mert nagyon lassan bontakozott ki, hogy egyáltalán hol is vagyunk, kicsoda az, akiről ez a könyv szól. Olyan kusza volt az eleje, hogy többször kellett nekifutnom, hogy ne rakjam le az első 25 oldal után, tartsak ki, majd kiderül hova is tartunk. Aztán mikor elértem kb. az 50 oldalig utána szinte le sem akartam tenni, még el nem jutok egyhuzamban a végéig. Úgy beszippantott ez az izgalmas utazás, aztán a sorra érkező útitársak, a szép lassan kibontakozó történet, hogy két huzamban két délután alatt sikerült a 400 oldalt kiolvasnom. Nem sok mindent tudok a szerzőről, csak a fülszövegnél található arcképe és abból a néhány sorból ismerhetjük, amelyek minden könyvében megtalálhatók. Mégis feltételezelem, hogy egy hitben járó emberről van szó, mert minden könyvében bibliai elemeket, hitbeli mélységeket jár meg. Nem akarja ráerőltetni ezt az olvasókra, de mindig csodás emberi értékeket állít előtérbe. Jelen esetben a szeretetet. A könyv műfaját nehéz meghatározni, mert egy iszonyatos dráma, hiszen a történet színterén aktuális problémát hoz előtérbe a szexrabszolgaságot és emberkereskedelemet. Rengeteg izgalom, így a krimi kategóriába is erősen beleillik, de ott a romantikus szál is, amely a főszereplőt körbeöleli és gyakorlatilag vezérli. Csodálatos tájleírás, hiszen Észak-Amerika déli partvidéként, Florida partmentén, az Evarglades mocsaraiban, a Mexikói öböl vizén hajózunk végig. Aztán jelentős kultúrtörténet is, hiszen a görög mitológia, a rabszolgaság időszaka is megelevenedik előttünk. Főhősünk egy karizmatikus, de elveszett lélek, aki úgy próbál szabadulni saját fájdalmától, hogy hosszú évek óta vezekel, saját elhatározásából. Az utazás végén kiderül, hogy sikerül-e másokat is kiszabadítania a fogságból, illetve magát feloldoznia. Azt hiszem egyetlen egy felesleges mondat nincs a regényben, minden pontosan illeszkedik, csak ki kell várni, hogy mikor kerül felszínre. Hihetetlenül lebilincselő, izgalmas és magával ragadó történet, amelyet kár kihagyni!

„A szeretet olyan, mint a víz. Akárhogy is csapkodjuk vagy szeljük, és mindegy hány parányi cseppé esik szét, alig néhány perc alatt újra összeáll. Mintha semmi sem történt volna. Nincs rajta semmiféle sérülés vagy nyom. Egyetlen egybefüggő víztömeg az egész.  Tiszta és hűs. Az egykori sebből fakadva a szeretet betölti az űrt, és ez a szétáradás az, amely a fájdalom maradékát is elmossa, és újra egésszé tesz minket. Ebben áll a szeretet őrült csodája. Minél többet ad valaki, annál többet képes adni. Egyáltalán nem értem, de tudom, hogy így van.”

Írta: Bán Magdolna