Gion Nándor

80 éve született Gion Nándor.

1941-ben született Szenttamáson, 2002-ben hunyt el Szegeden. Prózaíró, szerkesztő. Az általános iskolát szülőhelyén az Arany János Elemi Iskolában, az ipari szakiskolát a szabadkai Fémipari Szakközépiskola lakatos szakán végezte. Az Újvidéki Egyetem BTK Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén szerzett tanári oklevelet 1963-ban. 1963 és 1983, valamint 1985 és 1994 között az Újvidéki Rádió munkatársa, szerkesztője, főszerkesztője, 1983 és 1994 között az Újvidéki Színház igazgatója. 1979-től 1982-ig a Vajdasági Íróegyesület elnöke volt. 1993 őszén Magyarországra költözött.
A Gion-műveknek eddig tizenkét nyelven huszonnyolc átültetése keletkezett, ezek közül tizenegy teljes kötetnek, a többi egy-egy novellájának és a vele készített interjúnak a fordítása. Az Újvidéki Rádió magyar és szerb nyelvű dráma-szerkesztősége és a Magyar Rádió közel félszáz hangjátékot rendezett az író műveiből.
Az 1980-as években a Testvérem, Joáb és az ifjúsági regények alapján filmek, tévéfilmek készültek. 
Gion Nándor műveit két színházban, az Újvidéki Színházban és a győri Forrás Színházban játszották.
A kilencvenes évek végétől Gion Nándor művei a látássérült emberek számára is hozzáférhetővé váltak. A budapesti székhelyű Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége megbízásából eddig több mint tíz regényéből és novelláskötetéből készült hangoskönyv.
Életének, személyének megismerését, valamint az olvasó- és filmes közönség érdeklődésének kielégítését szolgálták az íróról készült dokumentumfilmek.
Gion Nándor számos díjban és elismerésben részesült. 

Forrás: http://www.gionnandoremlekhaz.org/iro.html

A Gion Nándor műveit az író halála után újrakiadó életműsorozat (a Noran, illetve Noran Libro Kiadó jóvoltából) ismét az érdeklődés, a magyarországi és a regionális recepció homlokterébe emelte az írót. Az életmű legjelentősebb része – a könyvtári állományok salátává olvasott, néhány évente újraköttetett kötetei után – e kiadás által vált hozzáférhetővé az olvasók számára; a hozzáférhetőség pedig újraolvasást tett lehetővé, így az életmű esélyt kapott az újraértékelésre, ami meg is történt. Újra- és máshogy olvasást motiváló monográfiák és tanulmánykötetek jelentek meg (mások mellett e kötet szerkesztőinek tollából); összeállt a Gion-műveket és recepciójukat felölelő bibliográfia; dokumentumfilmek, hangjátékok, színházi és filmes adaptációk készültek; és folyamatosan látnak napvilágot Gion műveinek fordításai is. Gion szülővárosában, Szenttamáson 2007 óta Gion Nándor Napokat szerveznek a helyi kulturális élet fontos eseményeként, 2010-ben pedig emlékházzá alakították az író szülőházát, amely azóta a helyi magyar művelődési és közösségi élet fontos színterévé vált. Az emlékházban berendezett múzeum immár a Gion-kultusz intézményes helye, ahol a gioni irodalmi diskurzusok továbbéltetése céljából évente szépirodalmi és műfordítói pályázatot hirdetnek. Hasonló céllal jelenteti meg a Nemzeti Kulturális Alap Szépirodalmi Kollégiuma is az író nevét viselő ösztöndíjat: a Gion Nándor alkotói támogatással a határon túli prózaírók pályakezdését, alkotói tevékenységét segítik.
Gion Nándor munkásságát (életében és posztumusz is) számos rangos díjjal ismerték el Jugoszláviában/Szerbiában és Magyarországon is. A kritikusok és az olvasók többek között mesélői kvalitásait, elbeszélői technikáját, izgalmas, magánmitológiákkal teli, balladaszerű történeteit, különleges, meseszerű misztikus figuráit és humorát emelik ki. Az író vallomásaiban, visszaemlékezéseiben ezt az ingergazdag gyermekkorra, a többnemzetiségű és –vallású élettérre vezeti vissza. Gion életében huszonhárom önálló kötetben, számos antológiában, folyóiratban, tankönyvben publikálta műveit. Latroknak is játszott összefoglaló című családregénysorozatának, valamint ifjúsági regénytetralógiájának utolsó része közvetlenül halála után jelent meg, de folyóiratok, sőt napilapok a mai napig szívesen közli a hagyatékból előkerült novelláit, naplójegyzeteit, „elegyes írásait” is. Gion műveit már életében is több mint tíz nyelvre fordították le; az azóta is évente megjelenő újabb fordítások azt bizonyítják, hogy ezek az alkotások a más kultúrában, más nyelvben élő olvasók széles körét is képesek megszólítani. (Részlet az Előszóból)

Forrás: Horváth Futó Hargita (szerk.): Gion Nándor. Budapest : Napkút K. 2018, 7-8. p.

A tolvaj

(második fennmaradt novella)

Mikor még kisgyermek voltam, egy eszményképem volt, akiért rajongtam, és akit jó ideig, sőt egyrészt még ma is példaképpen állítottam magam elé. Ez az ember anyai nagyapám volt. Mások bizonyára jobban megválogatták ideáljaikat, de én még akkor nagyon szerény földi halandó voltam, aki megelégedett egy hajlott hátú, sasorrú, kedélyes öregemberrel is. Mióta eszemet tudom, vonzalmat éreztem iránta. Ez nem is csoda, mivel születésemtől kezdve ő volt az egyetlen ember, aki bennem egy jövendőbeli hírneves embert látott. Azért a mai babérkoszorús egyének ne legyenek féltékenyek rám, csupán a kukoricacsőszöknek ajánlok nagyobb óvatosságot személyem iránt, ugyanis nagyapám ezt a rendkívüli hivatást szánta nekem, és ebben a dicsőséges szakmában látta híres jövőmet. Nagyapám még abban az időben szintén csősz volt, és mint minden szakember, ő is szerette mesterségét, és elhatározta, hogy addig űzi ezt a hivatását, míg egyetlen unokája (aki én voltam) fel nem váltja. Nekem ez iránt a sokat ígérő pálya iránt nem is volt semmi kifogásom, sőt rajongtam is érte. Sokszor kértem az öreget, hogy vezessen magával a mezőre, de mindig azt mondta, hogy még van idő bőven erre az alkalomra. Egyszer ezután ebéd után egész váratlanul megragadta a fülemet, és a szemembe nézve, megkérdezte: … (olvasd tovább)

Forrás: Gion Nándor: Krisztus katonái a Görbe utcából. Budapest, Kalota Művészeti Alapítvány, Napkút Kiadó, 2019. 12-16. p.