Könyvtári karácsonyi naptár 15.

Hova lett az arany, a tömjén és a mirha?


Ha nem is mutatták, a legizgatottabb a szamár és az ökör volt. Nem tudtak elaludni. Az az éjszaka és az a nap csodálatosan zűrzavaros volt: a Gyermek születése, az angyalok, a pásztorok, a csillag, majd a három király érkezése hímzett palástban furcsa, púpos négylábúikkal. Főleg pedig az ékszeres ládikák ragyogása, amelyek a három király ajándékait tartalmazták. Mindenki megcsodálta és most otthagyták őket a szalmán, miközben az asszony szelíden ringatta a gyermeket és a férfi nagy, erős kezével tüzet szította és egy kis szénát adott a két állatnak.
A kunyhó hasadékain keresztül két másik szem izgatottan bámulta a királyok ajándékait. Természetes ravaszsággal teli szemek voltak. Nem mulasztották el a nap egyetlen pillanatát sem és most érdeklődve figyelték, hogy a férfi szája fáradt ásításra nyílik. Disma szemei voltak ezek, Betlehem legügyesebb tolvajáé, aki olyan fürge és mozgékony volt, mint egy görény.
Először a kisgyermek aludt el, majd az anya is elszunnyadt a szalmán. A férfi megvárta, amíg a tűz kialszik, majd egy sóhajjal ő is leheveredett a szalmára és fáradtan elaludt. A szamár és az ökör követte a példáját. Mély csend borult a kunyhóra.


Egy csörgő batyu

Disma az árnyékba húzódva az ajtóhoz közeledett. Erős retesz zárta be. Nem téphette ki: mindenkit felébresztett volna. Tenyerével megvizsgálta a falakat. Egy kis deszka elmozdult. Disma rájött, hogy ki tudja szélesíteni a rést annyira, hogy lehetővé tegye bebújását az öreg istállóba. Tapasztalt ügyességével a fiú elhúzta a deszkát, igyekezett, hogy ne recsegjen, és egy macska hajlékony mozdulataival bebújt a résbe.
Könnyedén mozgott, megpróbálta szemét hozzászoktatni a sötétséghez. A három ládikó a Gyermek bölcsője alatt volt, melyet a tűz parazsának utolsó pislákolása még megvilágított. Az ökör fújt álmában, a szamár pedig a szalmába rúgott. Ők is álmodtak. Disma mozdulatlan volt, visszafojtotta lélegzetét. Az istállóban újra szabályos lélegzés hallatszott. A fiú sebesen mozgott. Megragadta a három ládikót és a vállára vetett vászontarisznyába dugta. Egy pillantást vetett a Gyermekre és mintha arcocskáján mosolyt látott volna; megrántotta a vállát és a résen át kibújt. Amikor az istállóból kijutott, mosolyogva visszatette a kis deszkát, amit elmozdított, hogy bemehessen, majd futásnak eredt.
Nagyokat ugrott örömében, két kézzel tartva a lopott holmival csörgő batyut. Emlékezetébe idézte tartalmát és izgatottan gondolt a szép összegre, amit érte kaphatott. A legnagyobb ládikó érmeket, karkötőket és aranypénzeket tartalmazott, a másodikban a legtisztább tömjén volt, a harmadik pedig egy üvegecskében igen drága mirhát rejtettek. Hihetetlen, szerencsés fogás! Csak óvatosnak kellett lennie és jól el kellett rejtenie mindent; a világ teli volt tolvajokkal.


A meglepetés

A tetőn keresztül ment be otthonába, ahogy rendesen szokott. Nem volt sem apja, sem anyja vagy rokona, aki házába fogadta volna, nem törődött vele senki.
Szobácskájában, a szalmával borított padlózat alatt Disma vájt egy üreget, amelyben értékeit elrejtette.
„Pár hónapig eldugom az aranyat, a tömjént és a mirhát. Azután majd egyenként eladom, Jeruzsálemben vagy akár Damaszkuszban, ahol nem keltenek gyanút…” – gondolta magában.
Meggyújtott egy finoman megmunkált olajlámpát; ez egy római százados házának előszobájából származott, aki azóta is kereste, és elkezdte vizsgálni az új zsákmányt. Óvatosan kinyitotta az első ládikót és nem tudott magában tartani egy bosszús káromkodást: - De, mi az ördög történhetett? – Dühösen felnyitotta a másik két szelencét, megnézte, megszagolta és még dühösebb káromkodásban tört ki. Valaki csúnyán megtréfálta. Talán az az ember benn ravaszabb volt, mint amit mutatott. Arany helyett a ládikóban nagy kalapács volt, a tömjén helyén három vaskos szög volt és a kis üveg a finom mirha helyett közönséges ecetet tartalmazott. – A nyavalya törje ki! Mit csináljak ezzel a vacak holmival? Majd rásózom a római katonákra pár fillérért…


Három kereszt

Múltak az évek. Disma a sivatag leggazdagabb és legarcátlanabb ura lett. Emberei betöréseket hajtottak végre. Kelet leggazdagabb városaiban és Róma hadserege többször is kénytelen volt alkuba bocsátkozni vele. De egy napon egy Pontius Pilatus nevű nagyravágyó kormányzó érkezett Rómából; aki azért, hogy pályáján feltörjön és megnyerje magának Jeruzsálem fontos embereit, elhatározta, hogy elfogja Dismát. Ez sikerült is egy csapda révén és Dismát a legborzasztóbb és legmegalázóbb büntetésre: keresztre feszítés általi halálra ítélték.
Hárman mentek fel a Golgotára, a kivégzések helyére, nem messze Jeruzsálemtől, ahol már felállítottak három keresztet. Disma ismerte a vele összekötött gonosztevőt, de nem tudta, hogy ki a harmadik elítélt. Arca nemes volt és csupa jóság, még a kínzások nyomai alatt is. Azt beszélték, hogy egy Jézus nevű galileai próféta, aki csodákat tett és azért ítélték el, mert Isten Fiának és Messiásnak hirdette magát.
Disma jéghideg, vad tekintete találkozott a harmadik elítéltével. A bandita számára minden furcsán megváltozott: vad dühe elszállt és különösen, békében érezte magát.
A hóhér nekilátott nyomorult feladatának a galileai prófétával: kezébe vett egy nagy kalapácsot és három vastag szöget, miközben egy katona ecetbe mártott egy szivacsot. Disma hirtelen rájött, íme a királyok ajándékai, amiket sok évvel ezelőtt ellopott egy betlehemi istállóban, ahol egy férfi, egy asszony és egy gyermek volt. Az a gyermek volt a Messiás! Így hát ő is hozzájárult Isten Fiának megfeszítéséhez…
Disma könnyes szemmel hallotta, hogy Jézus azt mondja: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. A katonák szokásos érzéketlenségükkel veszekedni kezdtek az elítéltek ruháinak elosztásánál. Amikor a három keresztet felállították fájdalmas terhükkel, az emberek csúfolni kezdték az elítélteket. Különösen Jézust támadták. A nép vezetői gúnyolták: - Annyi mindenkit megmentett, most mentse meg saját magát, ha igazán Istentől kiválasztott Messiás!
A katonák is csúfolódtak vele: odamentek Jézushoz, ecettel itatták és mondogatták: - Ha igazán a zsidók királya vagy, mentsd meg magadat! A másik keresztre feszített gonosztevő csatlakozott a gúnyolódókhoz és sértegette Jézust: - Hát nem te vagy-e a Messiás? Mentsd meg megadat és minket! Disma élesen megrótta: - Te, aki ugyanazt az ítéletet szenveded el, egyáltalán nem félsz Istentől? Kettőnk számára igazságos elszenvedni a büntetést azért, amit tettünk, ő azonban semmi rosszat nem tett. Majd hozzátette: Jézus, gondolj rám, ha majd országodba leszel. A meggyötört, haldokló Messiás szeme végtelen jósággal nézett Dismára, majd a vad bandita meghallotta egész kétségbeesett élete legszebb és legszeretetteljesebb szavait: - Ígérem, hogy ma velem leszel a Paradicsomban.

Forrás: Bruno Ferrero: Karácsonyi történetek. Adventtől vízkeresztig. Budapest : Don Bosco Kiadó, 2016. p. 76-80.

Ajánlott könyv:

 

Donna Tartt: Az Aranypinty
 

A történet főszereplője egy szerető anya és egy távol lévő apa fia, a tizenhárom éves Theo Decker. Csodálatos módon túlél egy katasztrófát, mely azonban szétrombolja az életét. Magára marad New Yorkban, irányvesztetten és teljesen egyedül, míg végül egy gazdag barát családja befogadja. Ám a Park Avenue jómódú és távolságtartó világában sehogy sem talál otthonra. Sóvárog az anyja után, és görcsösen ragaszkodik ahhoz a tárgyhoz, amely a leginkább rá emlékezteti: egy kis méretű, varázslatos festményhez, amely végül az alvilág felé sodorja.
Az Aranypinty egy régen várt klasszikus történet veszteségről, megszállottságról, túlélésről és önmagunk megtalálásáról. Néhány oldal után magába szippant, nem hagy aludni, és nem engedi magát elfelejteni.

Flipbook test

 Új Szőlőskert 2020 1. szám
Új Szőlőskert 2020 1. szám
Új Szőlőskert 2020 1. szám