Annotációk / Vélemények

A véleményt megjelenés előtt könyvtárunk ellenőrzi.
Értékelés:



Értékelés: Még nem értékelték (0 szavazat)

2023.06.01. 10:03:16
Forrás: regikonyvek
Édesapám, ki gyermekkorát Szeremlén töltötte, korán elhivatottságot érzett a lelkészi pálya iránt, de emellett már gimnáziumi évei alatt gyűjtötte szülőfaluja népdalait és népszokásait. Kanadából 1939-ben hazatérve itt is országjáróvá vált, de nemcsak feleségének, édesanyánknak, Antal Júliának - mutatja be hazáját, hanem beleveti magát az akkor kibontakozó falukutatásba, elsősorban Szeremle népéletének feltárásába. A megkezdett munkát Calgaryban is folytatta levelezés és szakkönyvek alapján. Bennünk, gyermekeiben is felébresztette a magyarságtudatot, és megtanított a magyar népművészet szeretetére és tiszteletre. Rajtunk kívül számtalan magyar gyermeket tanított meg az anyanyelv ismeretére az általa szervezett szombati és nyári magyar iskolák keretében, meg az anyanyelv ismeretére az általa szervezett szombati és nyári magyar iskolák keretében. Szülőfaluja iránti szeretete szülte a gondolatot, hogy egy monográfiában összefoglalja mindazt, amit az évek során Szeremléről összegyűjtött. Ennek a könyvnek írásával az volt a célja, hogy ezt a kis sárközi falut megismertesse a nagyvilággal, és főként Szeremle mai lakóival, hogy ők is olyan büszkén és szeretettel gondoljanak falujukra, mint azt ő tette egész életén keresztül. A sors azonban megakadályozta nagy művének befejezésében: 1991. január 11-én, 77 éves korában, három szívműtét után eltávozott az élők sorából, Ottawában, szerető családja köréből. Kívánsága szerint hamvainak felét Ottawában unokája mellé, másik felét pedig a szeremlei református temetőben helyeztük örök nyugalomra. Meghalt épp úgy, ahogy élt: lelke, szíve szeretete mindig megoszlott régi és új élete között. E kettős temetés szimbolizálja ezt. "Szívet cseréljen, aki hazát cserél.", de dr. Tóth Kálmán élete bizonyítja, hogy a külföldön élő magyarok nemegyszer két szívvel élnek. Élete vége felé Édesapámat végtelenül aggasztotta a szeremlei monográfia sorsa. Halála előtt nem sokkal ágya mellett ígéretet tettem, hogy befejezem művét, ha nem futja erejéből. Tudtam, hogy az én képességem ehhez nem lesz elég. Így, amikor eljött az ideje, mindent megtettem, hogy a megfelelő szakembert előkerítsem a feladat elvégzésére. Dr. Solymos Edében, a bajai múzeum nyugalmazott igazgatójában meg is találtam a segítőtársat. Régóta levelezésben állt édesapámmal, és osztotta lelkesedését a néprajz és a helytörténet iránt. A most általunk kiadásra kerülő mű részben eltér édesapám eredeti tervétől. Egyes részek, melyeket más szakemberekkel iratott monográfiája számára, helyszűke miatt kimaradtak. (Ez az anyag másutt megjelent). E könyv édesapám munkáját foglalja össze. Munkája közben egyszer megkérdeztem: "Mi lesz a könyv címe, édesapám?" Azt felelte: "Szeremle, szerelmem, vagy talán inkább... Szerelmem Szeremle". Keresve sem tudtunk volna jobb címet találni, mely ily pontosan tükrözné dr. Tóth Kálmán viszonyát a kis Szeremlével.