Annotációk / Vélemények

A véleményt megjelenés előtt könyvtárunk ellenőrzi.
Értékelés:



Értékelés: Még nem értékelték (0 szavazat)

2024.01.25. 10:24:49
Forrás: moly.hu
Különös, még a szakemberek számára is nagyrészt ismeretlen világot fedezett fel Andrássy Kurta János szobrászművész, aki 32 éves korában arra vállalkozott, hogy a magyar szobrászat gyökereit, sajátosságait kutatva megvizsgálja a népi tárgyformálás hagyományait. A magyar nép szobrászata című, 1944-ben megjelent könyv szerzője két évvel ezelőtti visszaemlékezése szerint: Gyűjtöttem s eljuttottam Kiskunfélegyházára is. A Madonnák ottan a szemétben hevertek, egy tanárember volt a múzeumban, de nem volt különösebb múzeumi képzettsége. Előttem senki nem foglalkozott ezekkel. Egyáltalán nem értékelték, primitív dolognak tartották őket. Kiskun Madonnáknak én kereszteltem el őket. 1949-ben jártam újra ott, akkor már főhelyen voltak a félegyházi múzeumban. A szobrász emlékezéseit Sümegi György művészettörténésznek mondta el, s a térség képzőművészetével, kulturális hagyományaival, tradicionális értékeivel az elmúlt évtizedekben sokat foglalkozó szakember most abban a könyvben idézi a szavakat, amely a Kiskunsági Madonnák címet viseli, s a Kiskun Múzeum Baráti Köre kiadásában, a Nemzeti Kulturális Alapprogram és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma millenniumi támogatásával jelent meg. A támogatók névsora is jelzi, hogy valóban régen elmúltak azok az idők, amikor primitív dolgoknak tartották e fából készült, többnyire a XVIII XIX. századból származó, 25 50 centiméter magas, festett, olykor megejtően esetlen plasztikákat. A népi vallásosság emlékei az utóbbi évtizedekben egyre inkább az érdeklődés középpontjába kerültek, hiszen a gyorsan fel-, majd eltűnő szellemi áramlatok korában mintegy szilárd hivatkozási pontot, folytatható, újraépíthető hagyományt jelent az a hit, kulturális egység, amelyről beszélnek. Ennek megfelelően az egységesen kiskun Madonnáknak nevezett emlékanyagról is több résztanulmány született, Sümegi könyve azonban az első olyan munka, amely összefoglalóan, több szempont együttes alkalmazásával mutatja be a szobrokat. Nem volt könnyű helyzetben, hiszen az emlékanyaghoz sorolt, harmincnál valamivel több plasztika néhány alaptípust képvisel ugyan, de e típusok általánosan elterjedtek voltak mindenütt, ahol az ellenreformációval megindult a katolicizmus megerősödése, illetve ahol a török idők után újra betelepült országban megerősödtek a vallási közösségek. A búcsújárásnak köszönhetően gyakran távoli tájakról kerültek feltalálási helyükre, a Kiskunságba, a Jászságba a művek, a szlovákiai Sasvártól, az ausztriai Mariazelltől Egerszalókig, Szegedig terjed az alaptípusok származási helye. Igaz, a legfontosabb búcsújáró helyeken valóban jellegzetes szobortípusok születtek Madonna a kisdeddel Mariazellben, pieta Sasváron , a másolók kezén azonban az idők folyamán alaposan átalakultak, keveredtek a formák. A könyv egyik legizgalmasabb része éppen a szobrocskák származásának kérdéseit, a készítők személyére vonatkozó elképzeléseket boncolgatja. Remekbe szabott portrét olvashatunk a jászladányi szent emberről , az 1838 1922 között élt Orosz Istvánról, aki rendszeresen járt szobrocskákat vásárolni Sasvárra, s útközben úgy eladogatta őket, hogy mire hazagyalogolt, csak egy-két darabja maradt, s követhetjük a feltevéseket, amelyek a faragó molnárok s más ügyes falusi emberek képfaragó tevékenységére vonatkoznak. Akárhogyan is van, generációról generációra követhető a könyv segítségével a folyamat, amelynek során a templomi, búcsújáró helyi példák nyomán a magánáhítat tárgyai kialakultak s megőrződtek a hit erejének köszönhetően. Az egyik Madonna-szobrot Terjéki Pál ajándékozta 1974-ben a jászjákóhalmai helytörténeti gyűjteménynek, s emlékezésében fölidézte a búcsújárás napjait, és azt is, hogy hogyan is helyezték el azt a nagyszülői házban. A sublót felett aranyozott keretben egy Jézus Szíve és egy darab Mária-szobor Nagymama a kis szoborról sokszor elmondta: nagyapám dédapjának juhászbojtárja faragta, fából, bicskával. Volt szobor, amelyet börtönben faragott a rab, s volt, amelyet a gabonaőrlések közötti szabadidőben készítettek a molnárok, akiknek ügyességét a malom fából készült darabjainak javítása növelte. Így született meg az a titokzatos, szép világ, amelyben a köpenyeges Madonna, az imádkozó Mária éppen úgy helyet kapott, mint a Csíksomlyóról ismert holdsarlós Madonna, a pieta, a fájdalmas Anya különböző altípusai. Múzeumok, magángyűjtemények féltett darabjai immár, s méltán, hiszen ma is hiteles, megragadó kifejezései annak a Mária-kultusznak, amely a magyar nép lelkében élt: Csak temagad Isten után örömem vagy s Korónám / te légy nékem minden kintsem / drága látós Szűz Anyám.