Dr. Kálmán Lajos

(1921–1999)

1921. szeptember 5-én született Szabadszálláson. Édesapja főjegyző, édesanyja  tanítónő volt.  A szülői ház a kultúra tiszteletére, a hit fontosságára tanította meg és mindeközben megismerte a falusi közösség hagyományait és szokásait, amik későbbi életében meghatározóak voltak.
Középiskolai tanulmányit a debreceni kollégiumban kezdte meg, majd családja fővárosba költözése után Budapesten, a Lónyay utcai református gimnáziumban érettségizett. Egyetemi tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarának történelem- földrajz és néprajz szakán végezte el. Később a Zeneakadémia orgona és ének szakán is diplomát szerzett. Doktori címét 1965-ben szerezte meg Kecskemét néprajzáról, népzenéjéről készített disszertációjával.
Ének és zenetanárként dolgozott a Kecskeméti Református Tanítónőképző Intézetben és annak jogutódjaiban 1947-től nyugdíjazásáig.  Pedagógust pályáját a Kecskeméti Óvónőképző Főiskolán fejezte be. A pedagógusi hivatás, a magyarság, a népművészet  és a zene iránti elkötelezettsége elismeréseként  2000-ben emlékszobát avattak tiszteletére egykori munkahelyén, a főiskola zenei tanszékén. Első felesége Fábián Flóra tanárnő volt. Két gyermekük született: Flóra és Zsuzsa. Második felesége Kecskeméti Mária, akivel haláláig együtt élt.
A népzenével már gyermekkorában megismerkedett. Szabadszállási nagyapja, a segédlelkész Kálmán Farkas kéziratos dalgyűjteményt készített, amiből 15-20 lapot megtalált és ez további kutatásra ösztönözte. Vargyas Lajos és Balla Péter hatására kerékpáros gyűjtőútjain összegyűjtötte Kecskemét környéke és a bugaci pásztorvilág több mint 1500 népdalát. 1999-ben jelent meg a Kecskemét környéki népdalkincs kistükre című népdalgyűjteménye, mely népzenekutatói munkásságának összegzése.
Az ő nevéhez fűződik az 1967-ben első alkalommal megrendezett és még napjainkban is élő Kecskeméti Népzenei Találkozók sorozatának elindítása neves írók, költők, zeneszerzők részvételével. A tanítás mellett folyamatosan publikált, gyűjtött és folytatta aktív tevékenységét a Református Egyháznál is. Szenvedélye az orgonálás volt, a kilencvenes években behatóan foglalkozott egyházzenével.
Munkásságát több díjjal is elismerték a Bács-Kiskun Megyei Művészeti Díjtól kezdve a Kecskemét város díszpolgári címén át a halála évében megkapott Életfa Díjig.

Forrás: bácstudastar.hu