Walter Scott

(1771–1832)

Sir Walter Scott (1771–1832) Nemcsak korának legünnepeltebb és legtöbbet olvasott regényírója volt, de ösztönzése és módszerbeli hatása pontosan kimutatható a következő írói nemzedékek fontos és továbbható alakjain. Romantika és realizmus egyaránt tőle vett példát. Könyvei ma is világszerte igen népszerűek. Legismertebb regényének főhőse Ivanhoe, de még inkább ennek a kalandos történetnek híres mellékalakja, Robin Hood, odatartozik a nagyközönség halhatatlan ismerőseinek sorába.
Pedig nem is regényírónak készült. Negyvenhárom éves volt, amikor első regénye megjelent. Nevét az angol irodalmi életben akkor már rég jól ismerték mint költőét. És nem is volt rossz költő. A történelmi ábrándok színes felidézője volt, a skót táj és a skót múlt jól verselő poétája. Közben különc nemesúr, aki középkori hangulatú kastélyban lakott, gyűjtötte a régiségeket, méghozzá szakértő felkészültséggel. Nemcsak a történelemben volt jártas, de a régiségtanban is: pontosan tudta, mikor milyen ruhákat viseltek, milyen bútorok között laktak, milyen eszközöket használtak. Ez a gazdag ismeretanyag később nagymértékben meghatározta korábrázoló módszerét.
Ez a később akkor kezdődött, amikor az irodalmi porondon látványosan és diadalmasan megjelent Byron. Az okos és magával szemben is józan kritikájú Scott lemérte, hogy Byronnal nem tud lépést tartani, az ifjabb vetélytárs nagyobb költő nála, szava zengőbb, képei szemléletesebbek. Mellette Scott történeti elbeszélő költeményei bágyadtak, sőt avultak. Scott pedig senki mellett nem kívánt még második sem lenni. Volt hát ereje hátat fordítani a költészetnek, és volt művészi leleménye, hogy megtalálja az új műfajt, amelyben ő a versenytárs nélküli.
Ez az új műfaj, a romantikus történelmi regény, valójában már benne lappangott addigi költészetében. Hiszen továbbra is a skót múltat idézte, majd az angol múltat, később már túltekintett a brit szigeten is, izgatottan keresve az európai történelem nagy fordulópontjait.
Múltban játszódó regényeket addig is írtak már, de az előbbi korok nem igényelték a történelmi hitelességet. A stílusáramlattá váló romantika kezdte elvárni a történelmi hitelességet. Nem sokkal Scott regényei előtt Németországban Schiller, a romantika egyik legfontosabb előfutára teremtette meg a történetírói igénnyel ábrázoló történelmi drámát. A kor tehát már előkészült a történelmi regényre. És Walter Scott alkalmas volt rá, hogy megteremtse.
A negyvenhárom éves regényíró egy csapásra világhírű lett. A hátralevő tizennyolc év alatt valószínűtlenül sokat írt A túlhajtott munka miatt azután a regényei igen különböző színvonalúak, később sok közöttük az elnagyolt rutinmunka. De még ezek is kellemes olvasmányok, mivel Scott született érdekes elbeszélő. Pedig gyakorta maga igyekszik valamivel nehezebbé, sőt nehézkesebbé tenni regényeit, hogy nyomatékot adjon mondanivalói komolyságának. Régiségtani leírások, történelmi jegyzetek állítják meg lépten-nyomon az olvasót, aki izgatottan várja, mi lesz a bajbajutott hős sorsa, összekerülnek-e végre a szerelmesek, győz-e az igazság és a méltányosság az ármányok szövevényei ellen. Holott a romantikus regényeknek ezek a mozzanatai csupán eszközök az író számára, hogy megmutassa a történelem szükségszerű útját.
Korábbi regényeiben, az elsőtől, a Waverleytől kezdve történetek hosszú során keresztül mutatja meg a skót nép útját a hajdani függetlenségtől kezdve az időszerűtlenné vált ábrándokon keresztül az okos egyesülésig Angliával. Scott nem is tagadja, hogy szíve az ábrándos múlthoz húzza, esze a józanul épített jövőhöz. E skót témájú művei közül alighanem a legkiválóbb a Puritánok utódai (Old Mortality), amely a XVII. század végének tényeit, ábrándjait és küzdelmeit idézi.
Később következtek az angol tárgyúak. Ezek közé tartozik leghíresebb és talán legjobban megírt regénye, az Ivanhoe, a normann urak és a saxon nép ellentéte. Itt is, mint legtöbb regényében, azt keresi az író, hogy mi vezet a jövő felé. Mindig a bontakozó új, az előrevezető út izgatja, nyomon követvén a középkorból a polgárosodásig vezető történelmi pályát.
Ezt keresi akkor is, amikor kitekint a kontinens felé. Utolsó jelentékeny regényében, a Quentin Durwardban a francia középkort mutatja be, amikor XI. Lajos kíméletlen, de nagyon céltudatos uralma idején kialakult az egységes, központi kormányzatú Franciaország.
Scottot azonban elsősorban nem a történelem nagy hírű személyei érdeklik. A valóban élt alakok csak a történetek peremén jelennek meg. A középpontban a korok átlagemberei állnak. Walter Scott tudatosan úgy komponálja regényeit, hogy a főalakok — Waverley, Ivanhoe, Quentin Durward és a többiek — kitalált személyek, akiket az író szabadon mozgathat a történelem adott lehetőségei és a hiteles külső körülmények között. Ezek a scotti hősök nem afféle nagy emberek — rendszerint derék, rokonszenves, de apróbb hibáktól sem mentes alakok, akik saját életük boldogulását keresik, s egyszerre csak a viharzó történelem kellős közepén találják magukat. Sorsukat meghatározzák a történelmet mozgató nagy erők, amelyek a valódi történelmi alakok cselekedeteiben nyilvánulnak meg. Ivanhoe sajátos helyzetben élő fiatalember: saxon, mint az elnyomottak, de földesúri sarj, mint az elnyomók. Neki és családjának személyes érdeke, hogy béke legyen normann és saxon között; mintegy saját személyében testesíti meg a jövendő — normannból és saxonból kikeveredett — angolt. Közben belekerül a normann urak belső ellentéteinek küzdelmébe is. Így ismerjük meg az ő története kapcsán Földnélküli János királyt és az angol lovageszményt: Oroszlánszívű Richárdot. S mindehhez ráadásul Ivanhoe-nak zsidó leány a szerelme. Ez a Rebecca a szerző egyik legárnyaltabban, leggyengédebben ábrázolt nőalakja. És ezt a sokszálú, mesterien szerkesztett történetet írója a XIX. század elejének liberalizmusával ítéli meg. Mert Scottnál a ruháktól a fegyvereken keresztül a bútorokig, a jogrendtől a népi szokásokig minden hiteles, csak a hősök gondolkodása nem. Ezek a hősök, illetve írójuk általuk kifejezett vélekedései Scott korabeli angol polgárokra vallanak, tehát egy olyan liberalizmusra, amely sok érzelmi szállal kapcsolódik a feudális külsőségekhez.
Talán a Quentin Durwardban fejezte ki, élete vége felé, mintegy összefoglalva életműve értelmét, hogy a legkülönbözőbb korokban mit is akarnak azok az emberek, akik belekerülnek a történelem útvesztőibe. Quentin Durward, ez a Franciaországba vetődött, kalandkereső ifjú skót lovag olyan házasságot akar elérni, és el is éri, amelyben az övé a vagyon, a rang és a szépség. Valóságok és ábrándok, visszahúzó múlt és követelődző jövő között, más és más történelmi körülmények hálózatában ezért élnek és halnak az emberek.

(www.literatura.hu/)