Lázár Ervin

(Budapest, 1936. május 5. – Budapest, 2006. december 22.)

Kossuth-díjas magyar író, elbeszélő, meseíró, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
A Tolna megyei Alsó-Rácegrespusztán nevelkedett. Apja, Lázár István, uradalmi ügyintéző volt, édesanyja Pentz Etelka. Tízéves korában a székesfehérvári ciszter gimnáziumba íratták, de amikor 1948-ban államosították az iskolát, hazahívták és egy öreg tanár magántanítványa lett Sárszentlőrincen.
1950 októberétől Szekszárdra járt középiskolába, a Garay János Gimnáziumba. Szüleit, akik a földosztással szegényebbek lettek, mint a környék lakói, mégis osztályidegennek számítottak. 
1954-ben érettségizett. Ezután az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarára járt.  1959. február 1-jétől az Esti Pécsi Napló újságírója. 1961-ben magyartanári diplomát szerez.  Az újságnál 1963-ig marad, utána a Jelenkor munkatársa lesz. 1965-ben az Élet és Irodalomnál helyezkedik el, mint tördelőszerkesztő. 1971-től 1989-ig szabadfoglalkozású író. A Magyar Fórum alapító tagja (1989. október 1.), a következő években a Magyar Napló, a Pesti Hírlap, és a Magyar Nemzet munkatársa; 1992-től a Hitel olvasószerkesztője. 1969-től a Magyar Írószövetség tagja.
A leginkább meséiről ismert író első novellája a Jelenkorban jelent meg, 1958-ban. Írásaihoz az inspirációt javarészt gyermekkorából merítette. Írásai jellegéből fakad, hogy szövegeit gyakran feldolgozták rádiójátékok formájában. Műveinek nyelvezete egyéni és játékos. Jellegzetes hangvételű meséi mind a gyermekek, mind pedig a felnőttek körében népszerűségnek örvendett, örvend. 
Meseregényéért, az 1979-es Berzsián és Didekiért 1982-ben nemzetközi Andersen-diplomával tüntették ki.