Annotations / Reviews

Vélemény írása

A véleményt megjelenés előtt könyvtárunk ellenőrzi.

Értékelés:

Értékelés: Még nem értékelték (0 szavazat)

2020.09.16. 9:32:22
Forrás: Hátsó borító
Hallotta Petőfi Sándort a Pilvaxban szónokolni. Ott volt március 15-én a Landerer és heckenast nyomda előtt. Együtt kiáltotta a tömeggel a Múzeum kertben: Esküszünk! Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk! Szabadcsapatot szervezett, honvédtiszt lett, megtanulta rezzenéstelen arccal elviselni, ha ágyúgolyók röpködnek a feje fölött. Lehorgasztott fejjel, szemlesütve ballagott Világos felé. Aztán besorozták osztrák katonának. Vajda János húsz évig hallgatott. A kiegyezés után, béekidőben, emlékiratot ír, a hajdani hovéd a régmúltra emlékezik. Reménykedik: hátha kíváncsi még valaki e mostani langyos rabságban azokra az időkre, amikor egy nemzet érezte úgy - érdemes fegyvert fogni a szabadságért. 1848. 1868. 1998. Jelen? Múlt? Jövő?

2022.06.01. 9:19:15
Forrás: Hátsóborító
A hazára nézve számíthatlan veszteség talán a legnagyobb az ő halála annyi dicső halála között, de őrá nézve bizonnyal istennek különös kegye volt, hogy elesett, mert csak ki e rendkívüli ember természetét ismerte, tudhatja, hogy itt csak a legszörnyűbb vég: az öngyilkosság vagy megőrülés várt volna rája! Ezeket a sorokat az egykori, szeretve tisztelt barátról, Petőfiről írja emlékiratában Vajda János, de érezhető, hogy saját szerencsétlen sorsa vezette e keserű közvetkeztetésre. Amikor húsz év múlva felidézi a diadalmas március mámorát s a szabadságharc csatáit, a fegyverletétel szégyenteljes napját, talán arra gondol, miért nem nyerte el ő is isten különös kegyét hiszen alkalom volt rá elég. Nem így történt. Vajda János életben maradt. Virrasztónak.