Könyvtár fejléc kép

<< Főoldal >> Adventi gondolatok 4.

2011.12.20     Adventi gondolatok 4.

Gyertya – fény

Advent idején szívesen üldögélünk az égő gyertya előtt, fényénél nyugalomra lelünk. A gyertya régóta különös vonzóerővel hat az emberekre. A gyertyafény szelíd. Az erős neonvilágítással szemben szobánkat a gyertya csak részlegesen világítja meg. Van, amit sötétben hagy. Fénye meleg és kellemes. A gyertya nem funkcionális, mindent egyformán megvilágító fényforrás. Olyan fényt ad, mely eleve a titokzatos, a meleg, a szeretetteljes minőségét rejti magában. A gyertyafényben magát is nézheti az ember. Szelíd szemmel nézem gyakran oly zord realitásomat. Ebben a gyengéd fényben bátorkodom magamat érzékelni és Isten felé odatartani. Gyertyafényben el tudom magamat fogadni.

A gyertya fénye nemcsak világít, de melegít is. Melegével szeretet hoz a szobádba. Szeretettel tölti meg szívedet, mélyebb és titokzatosabb a hozzád kapcsolódó emberek szereteténél. Ez az isteni forrásból áradó, soha ki nem apadó szeretet, nem törékeny, mint a mi emberek közötti szeretünk. Ha ezt a fényt szívedbe engeded, megtapasztalod, hogy teljesen és nagyon szeretett vagy, a benned lévő szeretet pedig mindent szeretetre méltóvá tesz benned. Ez ugyanis az Isten szeretete, mely itt veled szemben világít. A gyertya fényét a viasz elégése adja ez a magát felemésztő szeretet képe. Teheti, mert van elegendő viasza. Nem kel spórolnia. A kanócot néha egyenesre kell nyírni, különben a láng nagy lesz és befüstöli a szobát. Van túl harsány szeretet is, melytől kiégsz. Ez sem neked, sem a másiknak nem tesz jót, mert érzi a kormot, a hátsó szándékot, a túlontúl nagyot akarást és megjátszást a szeretetben, amely a másikat nem megvilágítja, hanem sokkal inkább elhomályosítja.

A gyertya két elemből áll: a lelkiséget szimbolizáló lángból, mivel az égbe száll. A sivatagi atyák mesélik, ujjak az ima közben tűzlángokká váltak. Az égő gyertya imánk jelképe. Kegyhelyeken a zarándokok kedvelt szokása a gyertyagyújtás. Ezzel abbéli hitüket fejezik ki, hogy az égő gyertya imájukat továbbítja. Remélik, imájukkal fény jut életükbe és annak az embernek az életébe, szívébe, akiért a gyertyák meggyújtották. A gyertya másik eleme az elolvadó viasz. A korai egyházban a gyertya Krisztust szimbolizálta, aki egyszerre Isten és ember. A viasz emberi természetének képe, melyet szeretetből értünk feláldozott. A láng isteni mivoltát jelképezi. Az Adventben és Karácsonykor meggyújtott gyertyák így emlékeztetnek bennünket az Isten Jézus Krisztusban való megtestesülésének titkára. A gyertyában maga Jézus Krisztus van köztünk. Krisztus fényével megvilágítja házunkat, szeretetével felmelegíti szívünket. Jézus istensége éppen emberi természetében ragyogott fel. A gyertya saját emberi mivoltunk titka is. Isten fénye szeretne bennünk e világban is felragyogni. Jézus világunkba születésének éjszakája óta Isten fényessége ott ragyog minden emberi arcon. Kívánom neked, légy sok ember számára Advent idején fény, szelíd fényt szórva mindarra, amit magukban nem szeretnének meglátni. Akkor majd számukra, mint a gyertya, az élet és a szeretet forrása leszel.

/Részlet Anselm Grün: Karácsony az újrakezdés reménye c. könyvéből/